Flores - Komodo (második rész - Kelimutu)

A híres három tó, Kelimutu.

Reggel 6-kor indulás, reggelit majd utána kapunk. Az öt Kijang útnak indul. Kalandos és érdekes az út. Néha egy-egy folyó keresztezi az utunkat (éjszaka keletkezett) vagy éppen ledőlt fák, elmosott úttest vagy sártenger.

Képek az útról itt »

Nem is tudtam eddig, de a régi indonéz 5000 rúpiás bankjegyen ott van a három tó:

A parkolóból még egy kis gyaloglás, és ott is vagyunk! Tényleg furcsa színekben tündölik a három tó, ráadásul egymáshoz nagyon közel! A vulkaniku tevékenység okozza, a kioldódott ásványok színezik a tavakat. A zöld és a (valaha) piros (most barna) tó egymás mellett, de a fekete tóhoz (valaha sötétbarna volt) 285 lépcső visz fel (1.690 méter magasan van)

A helyiek hite szerint a halott emberek szelleme (Mae) felmegy a tavakhoz, ahol a tó kapujának őrzője (Konde Ratu) dönti el hogy ki melyik tóba kerül az örökkévalóságig. Attól függően hogy fiatal, öreg vagy éppen gonosz embertől származik a lélek. Egy helyi ember már közel 20 éve minden nap fenn van reggel 3-kor, és kávét, teát árul. Nem is alkudunk az árral, kapott 5.000 rúpiát (ami messze az ár felett van), hiszen ide feljönni minden nap... Na neeee :-)

Képek a tavakról itt »

A visszaút ugyanaz, de most már tudjuk mi is vár ránk. Reggeli a szálláson: zaccos, gyanús színű folyadék (kávé - szerintük) és palacsinta. A komoly üzleti érzékkel megáldott helyiek nem csinálnak nekem még egy palacsintát (hülye külföldi, majd főzőkcsézünk itt neki reggel 9-kor) pedig beajánlottam hogy kapnak valami kis zsetont is! Na mindegy.

Indulás Maumere-be. Ez egy kikötőváros Flores északi részén, amit 1992 december 12-én egy laza cujami elvitt. 1.000 halott...

CUJAMI: vízalatti földrengések által okozott szökőár. A neve a japán nyelvből jön: tsu-part, nami-hosszú hullám. A cujami alattomos dolog. A nyílt tengeren nem lehet észrevenni. A hullámhossza 150 kilóméter is lehet, miközben az amplitudója (a hullám magassága) 0.5-1m. Nyílt vizen 250 méter is megtesz másodpercenként (ez közel 900 km/óra, vagyis egy repülőgép sebessége!) A parthoz közel érve a hullám kiemelkedik, és az iszonyatos víztömeg elvisz mindent... brrrr. nem akarok látni egyet sem! 1883-ban amikor a Krakatau kitört Jáva szigetén, a cujami 40 méteres volt!

Útközben meg-megálltunk fotózni a tájat és az embereket. Meglepően barátságos és nyitott emberek, érdeklődőek! Egy megállónál a srácok ananászt árultak. OK, veszünk egy párat! Macsetével meghámozták, és meghagyták a csutkát nyélnek. Kemény 500 rúpia (olyan 15 forint) volt az ára, ami nekik egy komoly vagyon (hiszen az erdőben szedték), nekem meg életem legédesebb ananásza! hú de finom volt!

Pár kép az emberekről itt »

Sok embert láttunk teljesen piros ajkakkal és fogakkal. Ez a bételdió (a szegény emberek ópiuma) amit rágcsálnak, és bebódulnak.
A sofőrünk begyorsult az utolsó kilométereken. Úgy vezetett mint egy állat! Szerintem Niki Lauda sírva fakadna ha látta volna. De azért centikkel mindig elkerültük a szembejövőket és centikkel hamarabb megálltunk mint ahogy az út elfogyott. Közben egy durrdefekt, és gyorsan bevettük a tengeribetegség elleni pirulákat. Később úgyis kellhet ;-)

De végre megérkeztünk Maumere-be. Rendőri kísérettel futottunk be a kikötőbe. Olyan helyi szokás és rutin szerint, másfél órával később. De az Ombak Putih ott volt, és beszálltunk! Folytatás - klikk a Komodo-ra!

Első rész »

Komodo »

Bali, 2003 Január 25.

<< vissza